A Zsigmond téren éppen most építkezés folyik, egy lakóház
elé közterületi Wc-t építenek, az érintett házban lakókkal egyeztetés, azok megkérdezése nélkül.
„A Wc-t a tér egyetlen lakó- házzal övezett oldalába építik.” A Zsigmond tér területe meglehetősen nagy, a térrel közvetlen szomszédságban nincs másik lakóépület. A tér nagy része par- kosított és „nem érintkezik köz- vetlenül lakóházzal”. A játszótérnek a tér felé eső, legnagyobb, belső része nincs kapcsolatban lakásokkal. A nyilvános Wct mégis, a tér „egyetlen” lakóháza elé közvetlenül építik.
A gyerekek – szüleik, és a térre látogató teljes közönség mind közvetlenül egy lakóház előtt fogja az intim dolgait végezni. Az illemhely a lakásunk köz- vetlen közelében negatívan befolyásolja egyrészt a látképet másrészt a lakások árában is negatívan vissza fog tükröződni. Ezen túl nyilvánvalóan:
– Senki sem szeretné ha a kony- hája, hálószobája, nappalija bár- milyen illemhelyre nyílna.
– Senki (gyermekek sem) nem szeretné egy közterület legnyilvánosabb sarkán az intim ügyeit végezni. (Legyen az bármi) – A játszótér teljes belterülete üres, sőt a belső felében kutyafutattó van. (+ közlekedési játszópark) Van bőven hely illemhelyet lakó- környezettől független és nem látható, kifejezetten belső, intim területen elhelyezni.
– A Zsigmond tér forgalmas helyen lévő közterület. Az ide helyezett illemhely hívószó az átjáró forgalomnak, a biciklis forgalomnak, a helyi piacra lá- togatóknak és árusoknak, stb. Mivel a környéken sehol máshol nincs közterületi illemhely.
– A lakóház elé közvetlenül helyezett nyilvános illemhely rontja a lakók életminőségét, és csökkenti lakásaik értékét.
(A kilátás egy illemhelyre, a tér sarkának, látványos helyének megváltozása, forgalom, szel- lőzés, szagok, hangok, tisztítás stb. hogy mit jelent ez az itt la- kóknak, azt nem kell ecsetelni hiszen értelemszerű.)
A felsorolt és nem felsorolt ám teljesen nyilvánvaló okok miatt a Harcsa tömb érintett lakói „határozottan tiltakoznak”.
„Kérjük sürgősen intézkedjenek, és a szükséges csatornázás ki- építésével, egy minden szempontból megfelelő, a kerületben lakók mindennapi életét nem zavaró helyre telepítsenek nyilvános illemhelyet.”
Tisztelettel: a Zsigmond téri lakosok (név és cím a szerkesz- tőségben)