Megválasztotta köztársasági elnökké Novák Katalint az Ország- gyűlés március 10-én. A volt családokért felelős tárca nélkü-
li miniszter 137 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson, amelynek eredményességéhez kétharmados többségre volt szükség a 199 fős parlamentben.
A megválasztásáról szóló házelnöki bejelentés után a nemzeti zászló és a történelmi zászlók előtt a megválasztott köztársa- sági elnök letette államfői esküjét. Novák Katalin május 10-én lép hivatalába, ő lesz a hatodik köztársasági elnök a rendszer- váltás után.
Novák Katalin megválasztása előtt közölte, annak a generáció- nak a tagja, amely készen kapta a nemzeti függetlenséget, és nem fogja megengedni, hogy az ország drágán szerzett füg- getlenségével „bárki orosz rulettet játsszon”.
„Mi nemzeti érzelmű negyvenesek magyar földről magyar szemmel nézzük a világot” – hangoztatta, úgy folytatva, ennek a generációnak már nem kellett megtanulnia, milyen orosz megszállás alatt élni, de volt lehetősége megérteni, milyen Európa részének lenni.