Sütőtökös lasagne
Hozzávalók: 9 db lasagne tészta (száraz). Tölte- lékhez: 1 db sütőtök, 2 evőkanál olaj, 1 teáskanál, só, 1 teáskanál bors, 1 kiskanál zsálya, 1 kiskanál oregánó. Besamelhez: 10 dkg vaj, 10 dkg liszt, 6 dl tej, csipet só, bors, tetejére 10 dkg sajt.
Elkészítés: a sütőtököt négy-öt darabra vágjuk, kimagozzuk, tepsibe tesszük, megsütjük. Ha ki- hűlt, a héját levágjuk, villával pürésítjük, hozzáad- juk a fűszereket és az olajat. A besamelhez lábos- ban felolvasztjuk a vajat, fokozatosan hozzáadjuk a lisztet, a tejet, csomómentesre keverjük, a vé- gén ízesítjük. Hőálló tál aljára teszünk a besamel- ből, rárakjuk a lasagne lapokat majd a sütőtök pürét. Addig folytatjuk a rétegezést, amíg el nem fogynak az alapanyagok. A besamellel fejezzük be, ráreszeljük a sajtot, és mintegy harminc perc alatt megsütjük. Friss salátával tálaljuk.
Sütőtök-krémleves
Hozzávalók: 1 nagyobb sütőtök, ízlés szerint só, bors, szerecsendió, 2 dl joghurt, ízlés szerint tej, víz, fehérbor.
Elkészítés: a tököt megpucoljuk, összevágjuk. Feltesszük főni egy kis vízzel, annyival, hogy épp ellepje. Fedő alatt főzzük vagy negyed óráig, ha puha, levesszük a fedőt, hogy elfője a vizet. Hoz- záadjuk a fűszereket, tejet, joghurtot, és ha sze- retjük, egy kis fehérbort is. Botmixerrel pürésítjük, melegen kínáljuk.