KIRÁNDULÁS GYERMEKEKKEL BUDÁN

A Budai-hegyekben remek felfedezni valókra bukkanhat- nak. Az alábbi helyszínek ugyan sokak számára ismertek és kedveltek, de ha csak egy félnapos programra van idő és az időjárás is megfelelő, valamint nincs kedvünk messzebb elmenni, akkor bármikor bevethetők. Ráadásul gyemek- és pénztárcabarátok. Irány az Apáthy-szikla Az Apáthy szikla több irányból is könnyen megközelíthető,a völgyből a Madár utca […]

ÚJ KÖZÖSSÉGI HÁZ PASARÉTEN, ÚJ PROGRAMOKKAL

A pasaréti templom melletti impozáns épületben kapunk tájékoztatást a közösségi ház létre jöttéről, illetve funkciójá- ról annak vezetőjétől Ugron Évától és Kálmán Peregrintől, a Pasaréti Páduai Szent Antal plébánia plébánosától. Ezt foglaljuk az alábbiakban össze. Az új közösségi ház építését az indokolta – tudtuk meg –,hogy a Kájoni Házban megnövekedett az óvoda és a szociális hálózat területigénye, ahol már […]

HITELMORATÓRIUM A RÁSZORULÓKNAK

Novembertől jövő év június 30-ig a rászorulók továbbra is igénybe vehetik a hiteltörlesztési moratóriumot. A nyugdíjasok, a gyermeket várók, illetve nevelők, a közfoglalkoztatottakés azok a magánszemélyek, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük, kérhetik a hosszabbítást. Azok a vállalkozások is igényel- hetik, amelyek árbevétele legalább 25 száza- lékkal esett az előző évhez képest. A hitelmo- ratórium fenntartását […]

ÁLLATRENDŐRSÉG ALAKUL

A Nemzeti Állatvédelmi Szolgálatnak többek között az állatok mentése és ellátása lesz a dolga, de ivartalanítási akciókat is szerveznek. 2021 tava-szán végeztrk egy nem reprezentatív kutatást, amelyből az derült ki, hogy a lakosság túlnyomó többsége támogat- ja az állatrendőrséget. A kutatás ered- ményei szerint fokozni kell az állatvédő szervezetek és a hatóságok közötti együttműködést, és kiugró […]

MEGÚJUL A BAÁR-MADAS ISKOLA TORNATERME

Jó hír érkezett a Baár–Madas Re- formátus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium diákjainak.A kormány további 712 millió forinttal támogatja a II. kerületi iskola fejlesztését. A pénzt az iskola fenntartója, a Magyar- országi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete tornacsarnok építésére fordítja.

PEDAGÓGUSOK A PARLAMENTBEN

A Máriaremetén működő Nyugdíjas Pedagógus Otthon lakóinak csoportja látogatott el Varga Mihály pénzügyminiszter meghívására augusztus 11-én az Országházba. Többen hosszú idő óta ezen a kiránduláson moz- dultak ki először a lakóhelyükről. Nagy élmény volt mindenkinek hallani az érdekes történeteket, és látni az épületet belülről. Dr. Gór Csaba, a II. kerületi önkor- mányzat Fidesz-KDNP-frakció vezetője is a csoporttal tartott, így […]

ÚJ UTCANEVEK

A Fővárosi Közgyűlés döntött közterületek elnevezéséről. Ígya II. kerületben a jövőben lesz Barlangkapu utca, Szabó Magda sétány, Psota Irén utca, Komlós Juci köz valamint Melocco köz. A II. kerületben még tavasszal kérdezték meg az ottlakókat, kiket látnának szívesen utca- névként is híres női alakjaink közül. Így került a listára Szabó Magda, akiről sétányt neveznek el […]

ELHUNYT OLESCHER TAMÁS MUNKÁCSY-DÍJAS FESTŐMŰÉSZ, DÍSZLETTERVEZŐ

1995 óta irányította a II. kerületi Vízivárosi Galériát, alkotó művészként pedig olyan fontos és jelentős témákkal foglalkozott, mint az emberi élet értelme, a harmónia. Művei velünk maradnak többek között a Magyar Nemzeti Galériában, a Szombathelyi Képtárban vagy a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. 67 éves volt. Nyugodjék békében!

ÁTADTÁK A GYERMEKEK HÁZÁT

A járvány és a vele járó kihívások sem változtattak azon az elven, hogy a kormány számára a legfontosabb alapérték a család. Varga Mihály pénzügyminiszter errőla II. kerületi Gyermekek Háza átadó ünnepségén beszélt. A kormány munkájának középpontjában továbbra is a családok erősítése, a gyermeknevelés támogatásaés az egyre magasabb szintű oktatás biztosítása áll. A 4700 négyzetméteres épület kialakítására a kormány […]

KONZULTÁCIÓ BUDÁÉRT: FEJLESSZÜK TOVÁBB EGYÜTT OTTHONUNKAT!

Megvédenék a jelenlegi adórendszert, az egész- ségügyet pedig továbbfejlesztenék a II. és III. kerületiek A konzultációra adott 5241 válasz alapján a budaiak jelen- tős része egyetért abban, hogy meg kell védeni a jelenleg érvényes, egykulcsos személyijövedelemadó-rendszert, a családtámogatási kedvezményeket, illetve meg kell akadá- lyozni az ingatlanadó és vagyonadó kivetését. Interjúnkból kiderül, miért indította Dr. Gór Csaba a […]