ADÓK,REZSI,CSALÁDTÁMOGATÁSOK

Az adócsökkentés kormánya és az adóemelés baloldali koalíciója

„Idén és jövőre 2000 milliárd forint adócsökkentést hajt végre a nemzeti kormány Magyarországon. Egyedülálló lépésként visszatérítést kap az szja-ból 1,5 millió magyar, a 25 év alatti fiatalok szjamentességet kapnak, és tovább csökken a szocho is”

– fogalmaz Dr. Gór Csaba, a Fi- desz választókerületi elnöke. Emlékeztet: az általa indított Konzultáció Budáért 5241 vála- sza alapján a budaiak több mint 80 százaléka egyetért a kormány adócsökkentési politikájával, és megvédené a jelenleg érvényes, egykulcsos személyijövedelem- adórendszert, a családtámogatási kedvezményeket, illetve megakadályozná az ingatlanadó és vagyonadó kivetését.

A Budáért Podcast adásában
Dr. Boros Imre közgazdász, az első Orbán-kormány minisztere is megerősítette nemrégiben: a baloldal által tervezett ingatlanadó és vagyonadó kivetése rendkívül hátrányos lenne a Budán élők számára. Ugyancsak kedvezőtlenül érintené az itt élőket egy további szjakulcs bevezetése is, amely az adóemelés baloldali koa- líciójának egyik legfontosabb terve. Többször érveltek már a baloldal politikusai, például a párbeszédes Tordai Bence vagy KocsisCake Olivio is amellett, hogy a jelenlegi egykulcsos rendszer „nem igazságos”. A baloldal ugyanezt tart- ja a családok számára akár több százezer forint pluszt jelentő adóvisszatérítésről is.

A baloldal elvenné
a rezsicsökkentés vívmányait

A magyar kormány Európában egyedülálló módon alacsonyan tartja a rezsiárakat, a világot súj- tó energiaválság ellenére is. A magyar energiahivatal kutatá- sa szerint jelenleg Budapesten a legolcsóbb a földgáz ára az Európai Unióban, az áramért pedig a 2. legkedvezőbb árat fizetjük. Ezt veszélyeztetné a baloldal a rezsicsökkentés eltörlésével: Márki-Zay Péter és Tordai Bence ugyanis ezzel a lépéssel 3-4-szeresére emelné az energiaárakat Magyarországon.

„Az Európa-szerte fellépő el- látási problémák, a magas villamosenergia- és gázárak az elmúlt tíz év elhibázott euró- pai energiapolitikának köszön- hetőek. Ezt a fajta drasztikus áremelkedést a magyar családok a polgári kormány által bevezetett, védőernyőként szolgáló ha- tósági árszabályozás miatt nem érzékelik” – emlékeztetett a Budáért Podcast adásában Hortay Olivér, a Századvég Gazdaság- kutató Zrt. Energia- és Klímapo- litikai Üzletágának vezetője. Kiemelte: Tordai Bence, a Pár- beszéd képviselője szociálpoliti- kai köntösbe bújtatott áremelé- si javaslataival tulajdonképpen a magyar családokat vette cél- keresztbe. A rezsifizetés sávos- sá tétele ugyanis minden olyan magyar háztartásra számára kedvezőtlen lenne, ahol kettőnél többen laknak együtt.

Tordai Bencét nemcsak az alacsony rezsiárak: a Párbeszéd képviselője még a benzin árának befagyasztását is ellenzi, miközben a nemzeti kormány ezzel a lépéssel százezrek életét tette könnyebbé.

Családtámogatás

Európában egyedülálló az a családtámogatási rendszer, amelyet az elmúlt 11 évben a Fidesz- KDNP épített ki. A program elemei – mint a babaváró támogatás, a CSOK, a CSOK-kölcsön, a CSOK-illetékmentesség, a szülő édesanya diákhitelének részbeni vagy teljes elengedése – a gyermekvállalás előtt álló fiataloknak eddig példátlan lehetőségeket biztosít.

Idén indult el Magyarország eddigi legna- gyobb otthon- teremtési prog- ramja, melynek köszönhetően az új értéke- sítésű ingatla- nok áfája 27-ről 5 százalékra csök- kent, a családi otthonteremtési kedvezménynyel vásárolt ingatlanok pedig illetékmentessé váltak. Elindult az az otthonfelújítási program is, amely azoknak kedvez, akik nem szeretnének költözni, ha- nem meglévő ingatlanjukat kí- vánják korszerűsíteni.

Mit tett ezzel szemben 2010 előtt a baloldal? Gyurcsány Ferenc megszüntette a családok adókedvezményét, elvette az otthonteremtési támogatásokat, devizahitelbe kényszerít- ve így magyar családok százezreit, és még a hároméves gyest is megszüntette. Ha hatalomra juta, újra ugyanezt tenné.

Fejlődő budai egészségügy

A Konzultáció Budáért eredményei alapján az itt élők szerint az egészségügy jelenleg a legfontosabb közéleti téma. Azt, hogy az egészségügy a magyar kormány számára is kulcskérdés, mutatja, hogy a budai régióban, a II., III. és XII. kerületben 2014 óta több mint 64 milliárd forintos fejlesztést valósított meg – hangzott
el a Budáért Podcast egészség- üggyel foglalkozó műsorában, melynek vendége Dr. Toldy- Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója volt. Számos egészségügyi intézmény újul meg Budán, többek között a Budai Irgalmasrendi Kórház, a Szent Ferenc Kórház, a Szent Margit Kórház, illetve a rendelőintézet is. Az egyik legfontosabb budai egészség- ügyi beruházás pedig jelenleg a Szent János Kórház felújítása, amellyel Budapest 4. centrum- kórháza születik meg.

page2image25349168page2image25350624

A baloldali Berg Dániel, a Mo- mentum II. kerületi alpolgármes- tere éppen ezt az intézményt nevezte előválasztási kampányá- ban „halálgyárnak” – megsértve

azokat az egészségügyi dolgo- zókat, akik ebben a kórházban is éjt nappallá téve dolgoznak ér- tünk a járványhelyzetben. „Gyorsított pályás növekedés- nek indult a budai egészség- ügyi ellátás. A napokban adtuk át Kásler Miklós miniszter úr-
ral a Szent Margit Kórház skill- laborját (fotó a címlapunkon – a szerk.), amely egy igazi XXI. szá- zadi, modern egészségügyi lé- pés, hiszen a továbbképzés, a szakmai fejlődés fontos színtere lesz az egészségügyi dolgozók számára” – hangsúlyozza Dr. Gór Csaba. Dr. Toldy-Schedel Emil szerint a budaiak az elkövetkezendő évek felújítási és modernizációs programjainak köszönhetően stabil, megbízható és hatékony egészségügyi ellátásra számíthatnak.

Vállalkozók a Polgári Értékekért Egyesület
Székhely: 1021 Budapest, Völgy utca 5/a 2. em.
Email: info@budaert.hu

A VCA-KP-1-2021/5-000238 és a VCA-KP-1-2022/4-001968 projekt a Miniszterelnökség és BGA Zrt. támogatásával valósul meg.